Ásványi sók és nyomelemek szerepe a fogszuvasodásban
 |
| Az egészséges fogak titka |
A
fogszövetek fogorvos chemismusának ismeretében felmerül az a jogos kérdés: a civilizált ember szokásos tápláléka biztosítja-e a fejlődő
fogazat számára a szervezet anyagcseréjén át azokat az ásványi sókat, amelyek ionjaiból e szövetek mineralizált állománya felépül, valamint teremt-e a későbbiekben olyan külső (és részben talán belső) környezetet a fog számára, melyben a zománcfelszín és a nyál ill. lepedék közötti dinamikus egyensúly fennmarad és
fogászatra kell menni.
A nyomelemek fogászati szerepe
Ami a
Ga-, Mg- és P-ellátást illeti, a vegyes táplálék, amelyet a civilizált ember — így honunkban is — fogyaszt, biztosítja a megkívánt szintet a
fogászati vizsgálat alapján. Zavar mutatkozhat viszont a táplálékban tartalmazott elem felszívódásában és értékesítésében a
fogorvos. Mindenesetre kedvezőnek tekinthetjük a fejlődő (de nyilván a már kifejlett) fogazat szempontjából a fokozott Ca- és P-ingestiót, a századforduló óta ismert, hogy a keményebb vizet ivóknak általában jobbak a
fogaik. Ilyen értelemben értékelhetők azok az állatkísérletek is, amelyek szerint caries-protektiv táplálék eme hatása lényegesen fokozódik, ha az állat ennek hamujával kiegészítve fogyasztja.
Védelem a szuvasodástól
Több mint 40 éve ismert a
fogorvosok által, hogy a fokozott F-ingestio védelmet nyújt a caries-szel szemben. Jobb a lakosság fogazata olyan vidéken, ahol az ivóvíz literenként kb. 1 mg F-iont tartalmaz, mint az egyébként azonos körülmények között élő, de 0,5 mg/liter szintnél alacsonyabb F-tartalmú vizet fogyasztó lakosságon a fogászaton. Ez a védő hatás azokon érvényesül teljes egészében, akik a F-dúsabb vizet születésük, ill. kora gyermekkoruk óta folyamatosan fogyasztják.
Nem bizonyított, hogy a
maradófogazat szuvasodását illetően befolyást gyakorolna az a körülmény, hogy a terhes által fogyasztott víznek mekkora a F-tartalma. A kedvező F-szintű víz fogyasztása fiatal- korúakon mintegy 50—60%-os ca- ries-védelmet teremt mind a caries- ben súlyosan, mind csak csekélyebb mértékben szenvedő populációban (pl. az Egyesült Államokban, Magyarországon, Görögországban). Ez azt jelenti, hogy kb. 20 — 25 éves korig a
cariesben megbetegedő
fogak kumulált száma felényi, mint a F- szegény vizet ivó, egyébként azonos körülmények között élőkön. Persze, a százalékos védettség csupán nagyobb csoportra érvényes, az egyénre nézve csak korlátozott mértékben, azaz a F-szegény vizet ivók között is találunk pl. a 16 — 18 éves korban szúmentes fogazatát, és a F-dús vizet ivók között olyan személyt, aki súlyos, nagymérvű fogszuvasodásban szenved, viszont lényeges különbség van ezek százalékos gyakoriságát illetően a populációban.
Néhány további fogorvosi vélemény
A F-ion védő hatása az ingestált mennyiségtől a fogorvos, az ivóvízben tartalmazott fluoridot illetően ennek kon-centrációjától függ, amit szépen mutat.
A F-ion védő hatásának mechanismusa nem teljesen tisztázott a fogorvosok által. Kedvező F-szint mellett a lerakódó apa- titkristályok egy része nem hidroxil-, hanem fluorapatit, amely a zománcfelszínt
ellenállóbbá teszi savi oldószerekkel szemben. Befolyást gyakorol a F-szint a matrixképződésre is, megfigyelték ugyanis, hogy kedvező' F-szintű víz fogyasztása esetén kisebb a mély barázdákat, gödröcskéket felmutató fogak száma, mint F-szegény vizet ivókon. A legnagyobb fontosságot alighanem annak kell tulajdonítanunk, hogy F-ion jelen-létében a de- és remineralisatiós folyamatok váltakozásakor a remineralisatio tökéletesebb: jobb, nehezebben oldódó krisztallitok képződnek, s ennek folytán a frissen remineralizált zománc ellenállóbb a következő savtámadással szemben. Feltételezték, hogy a F-ion mint enzim-inhibitor specifikusan gátolja az eno-láz működését, s így kellő szintje mellett a szénhidrátbomlás során nem képződik enol-foszforpiroszőlősav. Bár a F-ionnak eme hatása jól ismert, eddig nem sikerült bebizonyítani, hogy a lepedőkben található — esetleg a zománc demineralisatiója során odakerülő —
fluorid-ion valóban gátolja a fermentativ szénhidrátbontást e helyen is. Hogy gátol-e vagy inkább gyorsítóan hat a szénhidrátbontás során, nyilvánvalóan a F koncentrációjától függ. A nyálban eddigi ismereteink tükrében pl. nem gátló, hanem gyorsító hatása jut érvényre, ami a szúvédettség szempontjából szintén kedvező körülmény lehet: ti. gyorsabb a cukor eliminatiója a szájból, kevesebb ideje van a mikroflórának, hogy a cukorból a zománcot megtámadó savat képezzen.
Hiánybetegségek és a fog
Ama feltevésnek, amely szerint a ca- ries F-hiánybetegség, semmiféle bizonyítéka nincs, az viszont egyértelműen bizonyított, hogy a fokozott F-ingestio véd a caries ellen. Ezt az effektust tudatos caries-profilaxisra is felhasználhatjuk.
Az excessiv F-ingestio a fejlődő fogazatra bizonyos veszélyt jelent: foltos zománc képződik, amelynek kifejezett formája súlyos esztétikai zavart okoz. A fejlődési rendellenesség csak olyan személyeken és fogakon észlelhető, akik a kérdéses fogak képződése és minera-lisatiója idején fogyasztottak excessiv mennyiségű F-iont. Az ivóvízben fogyasztott F-t illetően a határ literenként 1,5—1,8 mg körül van, e koncentráció állandó fogyasztása mellett is csak kevés személy kevés fogán támad jellegzetes foltozottság, elszíneződés. Literenként 2,5 mg F-ion fogyasztásakor viszont már a lakosság túlnyomó többsége tángált, s az egyes fogakon is súlyosabb az elváltozás: a foltok helyén zománcdefektus mutatható ki, s e terület gyakran sötétbarnára-feketére színeződik el. E kórképet fluorosis endemica dentium névvel jelöljük, első symptomája az idült F-mérgezésnek, amely azonban sajnálatos módon csak évekkel később — a kérdéses fogak áttörésekor, ill. után — manifesztálódik.
Azt is meg kell azonban említenünk, hogy a szervezet sejtjei közül a zománcot képző ameloblast (ganoblast) messze a legérzékenyebb F iránt, az ivóvízben literenként 6 — 8 mg F-t folyamatosan fogyasztókon sem támad más szervekben érdemi káros hatás, csak a
fejlődő fogakon.
Az ivóvízzel történő ingestio mellett aránylag kis szerepe van a szilárd táplálékkal felvett F mennyiségének.
