2016. június 14., kedd

Kártya és kaszinó a reklámiparban

Francia történelmi kártya pakli
Marketing a kártyák világában

Kártyát és kártyával is lehet marketingezni

 

A kártyajátékok fontosságát jelzi, hogy a barokk kor uralkodói számára a stratégiai oktatás egyik eszköze volt a kártya. A több ellenfél ellen játszott stratégiai játék jobban megfelelt a kor kihívásainak.

A kártyajátékok marketing és reklám jelentősége meglehetősen sokrétű. Egy időben az uralkodók képét tették a kártyakép festők a kártyapaklira, hogy az alattvalók megismerhessék az uralkodó osztály képviselőit. A kártya marketing szerepe azért lehetett olyan jelentős, mert hatalmas néprétegek űzték.
Érdekes, hogy a kártyát már Zsigmond német-római császár udvarában is használták a reprezentáció eszközeként, az uralkodó egy 1430-as évekből való sorozaton, lóháton ülve látható a kártya királyaként.

Az 1683-as Bécsi török ostrom után megjelent kártyák a hadsereg dicsőséges diadalát ábrázolta, kiemelve az akkori hatalmi átalakulásokat Európában. Az alkotók olyan módon ábrázolták az eseményeket, mely magas tudásanyagot feltételezett a befogadók részéről, és természetesen a politikai tájékoztatás és befolyásolás volt a céljuk. A kártyafestő mesterek, tudásukat marketing célra használták fel, de ennek a marketing reklámnak az egyetlen és legfontosabb célja az uralkodók hatalmának megerősítése volt.

Érdekes információ, hogy az egyik legjobb kártyás a történelemben Casanova volt, aki megélhetésre is használta a kártyajátékot, de ez egy másik történet.

Kártya és kaszinó a reklámiparban. A kártyajátékok és a kártyapaklik marketing reklám szerepe a történelemben az uralkodói udvarokban is jelentős volt. Úri kaszinókba jártak a kártyások. kártya, póker, marketing, reklám, kampány, szerencsejáték.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése