2016. szeptember 26., hétfő

Zöldtrágyázás és komposzt a télikertben

Komposzt trágya a kertben
Komposzt készítése házilag

Egészségesebb növényeket a kertben


A zöldtrágyázás azt jelenti, hogy a még el nem halt, zöld, lédús, cukorban, keményítőben, fehérjében és nitrogénben gazdag és csak kismértékben elfásodott növényeket a talajba bedolgozzuk, s ezzel együtt a növények élő gyökereit is elpusztítjuk.

Alapjában véve ebben különbözik a zöldtrágyázás az egyéb szerves, száraz vagy részben elkorhadt trágyák bedolgozásától.

Azt az őszi vetésű mustárt, mely a kertben tavaszra már elhalt, a definíció szerint ősszel még zöldtrágyának lehetett volna elfogadni, tavasszal viszont már nem tekinthetjük annak.

A biológiai szempontok az iparszerű növénytermesztésben a fizikai és kémiai elvekkel együtt jelentős szerepet játszanak a talaj termékenységének fenntartásában, ezért kell ezeket az elveket kutatni, figyelembe venni és hasznosítani. Ez azt jelenti, hogy a technika és kémia századában is a növényfajok között érvényesülő kölcsönhatásokat és a növényfajoknak a talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaira gyakorolt hatásait kell kihasználni és figyelembe venni. Nem a természet ellen, hanem a természettel összhangban kell munkálkodni, és akkor ebből az együttműködésből ökonómiai előnyök is származnak.



Zöldtrágyázás és komposzt a télikertben, a megfelelő és jó minőségű munka alapja és kezdete. A zöldtrágyázás és a komposztálás segítségével természetes módon juthatunk egészséges és bőséges terméshez a kertben, így kevesebbet költhetünk vásárlásra a piacon és a boltban. Ezekről a témákról olvashatsz még: kert, komposzt, növénytermesztés, zöldtrágyázás, télikert.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése